Amennyiben kedvencével nincsenek tenyésztési szándékai, tanácsos ivartalanitatni. Rengeteg nem kívánatos utód, végső állomása a sintértelep, valamint egyre több kutya hordoz valamilyen nemi betegséget, sokszor úgy, hogy a gazdi nem is tud róla. Igy ivartalanítással, sok későbbi kellemetlenség és betegség megelőzhető. 

Aki kutyát vesz annak tudnia kell, egy kutya sosem akkor drága mikor meg vesszük,  fel is kell nevelni. Egy olcsó szaporítótól a piacon vásárolt, törzskönyv nélküli kutya egészségére, senki nem fog garanciát vállalni, míg egy lelkiismeretes tenyésztő ezt vállalja.

A törzskönyv, nem feltétlenül azt jelenti, hogy a kutyával kiállításra kell járni, és arra sokat költeni, ez egyfajta garancia, az állat jó vérvonalára, egészségére, a szülők által tovább adott öröklött betegségek kiszűrésére, a megfelelő táplálásra, ami szintén sok bajt tud megelőzni.

Nagyon sok olyan betegség létezik, amit egy tenyésztő a kutyáin végzett rendszeres szűrővizsgálat által, ki tud zárni a vérvonalból. Rengeteg betegség van, amit egy felületes szemlélő észre sem vesz egy anya kutyán, mikor el megy megnézni kiválasztani a leendő kiskutyát,(amennyiben megmutatják egyáltalán a szülőket). Ezeknek a betegségeknek a kezelése, nagyon sokba kerülhet, a későbbi gazdinak.

Az állatorvosi költségek, a gyógyszerek, műtétek árát, nagyon sok esetben meg spórolhatjuk, ha körültekintően vásároljuk meg a kiskutyát.

A tenyésztés lényege, nem az, hogy minél nagyobb egyedszámot produkáljon az anya kutya, a tenyésztők, sok olyan dologra figyelnek amire egy szaporító sosem. Hiszen nekik a tenyésztői jóhírük forog kockán.

Soha ne vásárolja meg az első kiskutyát, amit a hírdetésekben talál, érdeklődjön, a tenyésztőknél, az interneten rengeteg kennelt találhat, higye el, az olcsó nem minden esetben a legolcsóbb megoldás, hosszú távon, és ugye ki nem hosszú távon gondolkodik, ha kutyát szeretne. Amennyiben Kennel címekre van szüksége, keresse fel a www.kutyakozmetika.lapozz.hu oldalt és a hasonló oldalakat.  

Amennyiben nem szeretne törzskönyves kutyust, egy igazi házi kedvencet keres, valamint nem szeretne sok pénzt kifizetni érte, nézze meg az alábbi oldalakat, kis kitartással megtalálhatja azt a társat, aki egy életen át hálás lesz önnek, a szabadságáért!

www.lelenc.hu

www.illatosut.hu

www.kutyus.atw.hu

www.mancsrancs.hu

Emlékek,

régi kutyák cicák emlékére,

ha vígasz kell,

ha sírni szeretnél,

nehéz elengedni,

örök szerelem, 

Merengő...

Gyermek korom óta, mindíg volt állatom, kutya, cica, galamb, hörcsög, mellettük nőttem fel, velük játszottam, velük tanultam. Mikor megszülettem, a családomnak volt egy Német vizslája, Néró. Ő húzta nyáron a kiskocsimat, télen a szánkót, annyira hiányzott mikor elhagyott bennünket, hogy a szüleim utánpótlást kerestek, 6 évesen megkaptam első saját német juhászomat, Gömbit, ő majdnem 10 évig élt, életerős és gyönyörű és nagyon okos kutyus volt, sajnos egy balesetben elhúnyt.

A hiánypótlást Sába jelentette ő is németjuhász volt, és családi  okok miatt a gazdája kénytelen volt megválni tőle, ő 4 évesen került hozzánk. Hihetetlenül okos volt, és mivel ő volt az első szuka kutyám, megdöbbentett, a kényelmessége, kényessége, kedvessége:) Az első időszakban furcsállottam, hogy nem ugrik bele minden pocsojába, és nem keresi a veszélyes helyzeteket, de később ezek a dolgok már tetszettek, így Sába kapott egy kis játszó társat, a Dán-dog  Lédi személyében aki szintén szuka kutyus volt.

Persze a kutyák mellett, mindíg volt cicus, akik közül talán Micó cica és Lüszi a perzsa cica állt igazán közel hozzám. Csipike a galamb pedig az öcsém galambtenyészetéből maradt rám, ő kezes galamb volt, a vállamon ült egész nap ha hagytam, annyira hozzám nőtt. Aztán mikor elköltöztem, a szüleimtől sajnos egy rövid ideig nem tudtam más állatot tartani, mint egy kis aranyhörcsögöt, na de Hörikénél fantasztikusabb kis rágcsálót még nem látott a világ.:) Sport zokniban aludt, és a fürdő köppenyem zsebéből nézte a TV-t.:) Kedvenc sorozataimat együtt néztük:).  Sajnos a hörcsögök nem élnek sokáig, és Hörike elvesztése borzasztóan megviselt.

A következő lakó nálam a lakásban Lukrécia volt, egy bolondos lány cica, aki miután elköltöztem mostani lakhelyemre, egyszerűen túl sokat kapott a szabadságból a lakás után a kertes házban, és örökre eltűnt. Sajnos Lédi és Sába sem élnek már, de nagyon szép életük volt, mindketten sokáig éltek.

A páromhoz költözésem után elkezdtem az állat gyűjtést, ennek eredményeképpen hamarosan 2 cicával és 4 kutyával éltünk együtt. 

Ezúton is köszönöm, a sok türelmet, és segítséget, amit páromtól kapok, mindíg támogat, bolondos állatgyűjtési és minden állatos, hóbortomban. 

Sokan megkérdezik tőlem miért pont kutyám, cicám van? Nos ez egyszerű , válaszolom, a kutyáknál, cicáknál hűségesebb, kedvesebb, barátságosabb élőlényt el sem tudok képzelni, magam mellett. Szeretjük dédelgetjük őket, mint a gyermekeinket, ők pedig rengeteg szeretettel és hűséggel viszonozzák törődésünket.

Néhány verssel, novellával szeretnék emlékezni azokról az állataimról akik már átmentek a szivárványhídon, és akiket mai napig siratok. Emléketek örökre szívemben él, sosem felejtelek el benneteket, bár tudom, és hiszem, hogy a szivárványhídon túl az örök vadász mezzőkön, az állatok paradicsomában éltek együtt boldogan.

Mindíg szeretni foglak: Néró, Lédi, Sába, Gömbi, Micó, Lüszi, Lukrécia, Csipike a fehér galamb, szeretett hörcsögöm Hörike és a vörös kandúr Lulu(Micus).

Nézd meg magad a szivárványhídat: http://indigo.org/rainbow/ 

SZIVÁRVÁNYHÍD

A Menyországot a földdel egy híd köti össze, amelyet Szivárványhídnak neveznek.
 

A híd innenső oldala a lágy zöld fűvel borított dombok, hegyek és völgyek földje. Ha egy állat meghal, aki nagyon közel áll valakinek a szívéhez, a halála után a Szivárványhídhoz megy. Itt mindig van elég víz és eleség, folyton lágy tavaszi szellő fújdogál.


Az öregek megfiatalodnak, a sérültek újra épek és egészségesek lesznek, pont olyanok amilyennek álmunkban látjuk őket nap mint nap, vagy amint emlékeinkben újra és újra előjönnek. Napjaik önfeledt játékkal telnek, boldogságuk mégsem teljes mivel mindegyiküknek hiányzik az a pótolhatatlan személy, akit maguk mögött hagytak.


Nap mint nap játszanak és rohangálnak, de eljön a nap, amikor egyikük hirtelen megáll. Fénylő szemei a messzeséget fürkészik, vágyakozó teste remegni kezd. Hirtelen kitör a csoportból, és szinte repül a zöld fű fölött egyre gyorsabban és gyosabban. Észrevesz Téged, és amikor te és különleges barátod újra találkoztok összeölelkeztek az örömteli újraegyesülésben, és soha nem váltok el többé. Az öröm csókjai záporoznak arcodon, kezed újra simogatja a szeretett fejet, és végre újra belenézhetsz azokba a bizalommal teli szemekbe, amelyek oly régen távoztak az életedből, de a szívedből nem hiányoztak soha.


Együtt mentek át a Szivárványhídon.

Móricz Zsigmond:

PITYU ÉS BODRI

A tavaszi nap nyári hőségbe borult. Azt mondták: júniusba elég vóna ilyen meleg. A vadgesztenyefák kövér virága pompázatosan dagadt a zöld levelek közt, s a nap ragyogott a szerelmeskedők körül. A méhek is kijöttek, s dúsan döngték körül a virágokat; a ház előtt, ahol láb nem járt, a gyom úgy burjánzott, kitárt kis karokkal a nap felé, mint a gyerek, aki nem bírt az egészségével, s tapsikolva döcögött másfél éves kövér lábacskáin mezítláb a forró porban, s minduntalan felbukott, ahogy a Bodri szőrébe kapkodott.

Fű, fa, virág, gyerek, állat mind boldogan ujjongott a korai boldogságban.

- Hagysz békét annak a kutyának, te! - kiáltott rá az anyja szenvedélyesen, s mindjárt rávert a gyerek kövér kis tagjaira.

Mióta rajtakapta a csöppnyi lurkót, hogy megszopta a kutyát, azóta utálta ezt a dögöt.

Hogy még egyszer meg ne történjen, be is kente a kutyát vastagon halepével, az egész hasajját. A kutya hanyatt feküdt, úgy tűrte, s aztán vihogva ugrált a gyerek körül.

- De nagy ellensége vagy annak a kutyának - mosolygott az ember, aki szintén hálás volt a dögnek, s a bajusza alatt mosolygott.

- Ha kend el nem emészti, majd én megetetem - mondta az asszony, de már nem gondolta komolyan, mert ő is nevetett csintalanul az ura szemébe, aki azóta egyre hamiskásan hunyorgatott körötte, s ifjú napjaik örömei tértek vissza. Elfeledkeztek a gondokról, a tervekről, s éltek, mint a kora tavaszban az állatok, éltek, üzekedtek és önfeledten boldogok voltak.

Az ember jókat csapott a felesége meztelen vállára, amely gőzölögve, párologva állott ki az ingvállból, s a hosszú tél után fehér volt, kívánatos, harapni való.

Összevillantak, aztán az ember elment a kertbe, az asszony pedig kihozta a konyhából a mosóteknőt, s hozzákészült a nagymosáshoz. Dézsaszéket tett a teknő mellé, aztán kihozta az ugorkásüveget, s abba mosószódát tett. Aztán vizet öntött rá. Akkor bement a forró vízért s a ruháért, a szennyesért.

Pityu a kutyával birkózott. A kutya hagyta, hogy a gyerek a hasán fetrengjen. Hanyatt feküdt, négy lábát elterpesztette, s kínálta magát. De a gyerek a száját törölgette a keserűségtől, s megrúgta, aztán tépte s gyömöszölte az ebet. Az csak röhögött, s nem értette, hogy miért nem akarja a fia, akit adott neki az Isten elvett kölykei után. Minduntalan visszahajlott, s megnyalta a gyereket, akinek jóízű combjai kiömlöttek a kis ruhából, s így birkóztak s hancúroztak.

Boldogok voltak a viháncolók.

Most a gyerek feltápászkodott, s odadöcögött a székhez.

A kutya utána. Nézte, mit csinál. Okosan pislogott, s lihegve követte a csecsemő minden mozdulatát. Úgy látszik, neki már ez ember volt, a duzzadt kis embert komolyan vette, mint gazdáját, s okosan akart neki segíteni.

A gyerek az ugorkásüveg után kapkodott.

Felmászott a szék keresztfájára, s kis kezeit az üveg szélébe akasztotta.

De az üveg sima volt, ujjacskái lesiklottak róla. Újra s újra kezdte. Közben gügyögő szókat mondott, mert még nem tudott beszélni, csak olyanokat, hogy:

- Gyü-gyü... Kut-ti, kut-ti.

Bodri értette a nevét, de nem tudott segíteni a kis embernek, nem értette, mit akar, s neki nem voltak kezei, hogy meg tudja fogni, s levegye onnan az üveget. Csak nézte engedelmesen és hűségesen, s körül-körülszaladta a széket, aztán leült a farkára, s újra csak belemerült a kicsi ember munkájába.

A gyerekecske ujjai megint csak lesiklottak az üvegről. Az üvegben pezsgett a tiszta víz. Sistergett, fortyogott, a szóda olvadt a vízben, s az furcsa volt és csiklandozó.

Most a gyerek még magasabbra kapaszkodott, s most sikerült. Ujjai belenyúltak az üveg tágas nyílásába, most megfogja, erősen megmarkolja a zöld üveget, s most egyszerre kész: az üveg felfordult, ráömlött a gyerekre, aki abban a pillanatban hanyatt esett a szék alá, s az üvegnek egész tartalma ráfolyott.

Egy pillanatig csönd, akkor a gyerek elkezdett visítani.

A kutya tanácstalanul s tehetetlenül, kihegyezett fülekkel állott felette, s abban a pillanatban ráugrott, s nyalni kezdte.

Hirtelen elkapta a nyelvét: valami égette.

De megint rárohant, s újra nyalta, nyalta, lenyalta arcáról, nyakáról, testéről az égő vizet. Akkor elfutott, s prüszkölve, kétségbeesve karikázott körül, aztán eszeveszetten megint neki a gyermeknek, s feltúrta annak a ruhácskáját alólról, s nyalta, nyalta nagy vörös nyelvével róla a tüzet.

Most az asszony kirohant a gyereksírásra. Látta, mi történt, felkapta a vonagló testecskét, s belemártotta a dézsába, amely vízzel tele már ott állott.

S hozzá ő is visított torkaszakadtából:

- Apja, apja! Apjaaa!

Míg mosta, mosogatta a gyereket, az apa a vonításra, az eszeveszett, kétségbeesett asszonyi sikoltásra fejveszetten rohant föl a kertből.

- Mi történt, mi történt!

- Gyüjjön kend, magára rántotta a szódát.

A gyerek már épebben lihegett, kis szemei könnyesen néztek, szájacskája nyáladzott.

- Mosd le, mosd le jól.

Az asszony letépte a gyerekről a ruhát, s annak teste pirosan és égően virított a napon, s újra és újra belemártották a hideg vízbe.

Az apa felkapta a kútnál a tele vödröt, s még avval is leöntötte a gyereket.

Mikor a roppant ijedségtől egy kicsit ocsúdtak.

- Tán nem lesz baja, fusson kend orvosért! - kiáltotta az asszony.

Csurgott róla a verejték, a rémület tajtékja, s most kötényébe burkolta a gyereket.

- Kend be tiszta olajjal! - kiáltott vissza az apa, s rohant ki a kapun az orvos után.

Mikor visszatért, az anya ült a küszöbön, s ott volt az ölében a gyerek, aki kimerülten, görbe szájacskával már sírni sem bírt. Az apa ujjait tördelve, felhevülten, kétségbeesve állott felette.

- Nincs otthon, de jön a bába.

Aztán jött egy öregasszony, aki csak folytatta, amit ők csináltak. Vastagon csorgatta a hűs olajat a megégett testecskére.

- Örüljenek, hogy az arca tiszta maradt - mondta. - Tiszta maradt az arca, az a jó.

Kissé megpihentek a rémület lázában. Akkor nyöszörgést, sírást hallottak.

- A Bodri!...

A Bodri nyítt, verte magát a kerítés tövében, aztán elnyúlt, s csak hörgő hangokat adott.

Az ember odament, megemelte a kutyát. Annak a nyelve égett, mint a tűz, s pislogva még egy utolsó pillantást vetett a gazdára. Akkor megvonaglott s elnyúlt.

- Mi van ezzel a kutyával?

- Lenyalta! - sikoltott fel az anya. - Lenyalta a gyereket.

- Benne van a szóda - értette meg s kiáltott az ember, s egy pillanatra ugyanolyan szánalom volt benne, mintha egy másik gyerekéről volna szó.

A kutya még egyet-kettőt vonaglott, felvetette magát, s a másik oldalára fordult, még egyszer nagy kínjában átvetette magát a fején, s végképp elfeküdt. Megdöglött.

Soká, némán s tűnődve nézték. Az asszony:

- Mikor kijöttem, a kutya nyalta a gyereket, a hasáról lenyalta a tüzet.

A vénasszony érthetően mondta:

- A vót a szerencse - mondta. - Ha le nem nyalja róla a nagy darab szódákat, ami ráömlött, akkor kiégeti a gyenge hasát. A vót a jó, hogy lenyalta a gyerekről a halált.

Megilletődve néztek a dögre.

Soká néztek a hűséges állatra, s az asszonynak megindult a szeméből a hálás könnyáradat.

- Ó, a szegény... Jaj, a szegény állat... Lássa ke... Ássa el kend jó helyre...

A gyerek az ölében elaludt.

- Má nem lesz baja - mondta a bába.

S a Nap tovább ragyogott, csillogott rajtuk s a dagadó kövér virágokon. A Nap kegyetlen, észre se vette, milyen tragédia zajlott le. A Nap kegyetlen, a virágok kegyetlenek, a méhek kegyetlenek, az élet kegyetlen. Minden tovább élt, zsibongott s boldog volt a tavasz napfényében. A gyerek pihegett, fel-felsírt, de már élt, s csak a Bodri feküdt elnyúlva, a hős; az anyai szeretet adta magát áldozatul, s elment a boldogság ismeretlen, hősi otthonába.

Vihar Béla: A kutya

Könyörögtem, hogy adja vissza sárga szőrű kicsiny kutyám. Így loholtam sírva-ríva a sintér kocsija után. Ne bántsa! Adja vissza, bácsi! zokogtam, kértem, a gyerek... A kövön megdöccent a kordé, s nyikorogtak a kerekek. Vitte kutyám, a hűt, a kedvest, egy láda börtönfenéken. Ringott a ló hátán az ostor, s követtem rab pajtásom én. - Megöli! Meg! - tépett a szívembe, - Meg ám! - csúfolt ki a kerék. Már láttam is a sujto bunkót, huroktól megvérzett fejét. Vitte a láda boldog kedvem, a kószálások víg sorát, vitte a mellemhez simuló lágymeleg, buksi homlokát. Cserébe érte rézgolyómat kínáltam, s hozzá szép botom... Sötéten ült bakján az ember, s az út nem sikolt: irgalom! Kiáltanék!...A kocsi messze!...Elnyelte por, zörgés, zsivaj. Csak magának sír, aki gyenge, csak törött, csorba kard a jaj. De alkonyatra hazatért ő, mint csatából a katona. Mily iszonyat villant szemében, testén vad küzdelmek nyoma. Vesztőhelyen, a gyilkos kézzel vívott tusát, és megszökött? Élni akart, hogy engem lásson, s kergetőzzünk a fák között? Nem bújt hozzám, bár megöleltem. Becéztem, hívtam, elfutott. Talán a csalódás fájt neki, hogy én is erőtlen vagyok. Éjt-naphosszat fel-felvonított. Meg nem értettem, hogy miért, nem feledheti, aki rab volt, az acélhurkot és a vért. Ütöttem is, játszani jöjjön, de soha többé nem tudott, s egy reggel hiába kerestem, az éjben merre bujdosott. A mezőt jártam, hogy megleljem, kerestem,míg csak este lett... És akkor, mintha láttam volna, ott fut, ahol a fellegek... Aranyszőre fényben világol, vágtat a csillagokon át!- s onnan a távol végtelenből szellő sodorja panaszát. Felirat egy kutya síremlékén "Ha új lakót kapnak a temetők Nem is dicsőt, csak épp előkelőt A gyász pompázik szoborrá virulva, S az elhunytat zengi név meg urna. Ne azt, aki csakugyan volt, Hanem akinek kellett volna, hogy legyen. S a szegény kutya, a leghűbb barát, Ki boldogan áldozza föl magát. Kinek szíve gazdája szíve volt, Ki mindenben csak az ő híve volt, Dicstelen hull el, bármilyen derék, S földi lelkét megtagadja az ég. Míg az ember - hiú féreg. Csodákat, s kizárólagos eget kér magának Ó ember, napod gyorsan alkonyul. Rabnak becstelen vagy, s romlott, ha úr. Aki kiismer undor tölti meg, tőled, lélegző, hitvány sártömeg. Szerelmed kéj, barátságod csalás, Szavad és mosolyod csak képmutatás. Neve nemes csak megromlott csírádnak, Rádpirít minden becsületes állat. Ki itt jársz - s látod ezt a sírjelet, menj tovább, nem fajtádnak tiszteleg. Barát emlékét őrzi ez a jel, egy barátom volt, -s az itt hever.

 Szivárványhíd/II

Egy híd köti össze a Földet az Éggel
Ez a szivárványhíd, mely
Csodás színekkel ragyogón ível
Földig érő tarka ívvel.

Innenső oldalán a hídnak
Pompázó virágok nyílnak,
Friss-zöldek a pázsitos rétek,
Üdék a völgyek, dombvidékek.

Örök a tavasz, nem esik a hó.
Van bőséggel ennivaló,
Mindig lágy-meleg az idő,
A víz is mindig frissítő.

Ha egy kedvencünk kihűl,
Erre a szép helyre kerül.
Az agg, megtört állatok,
Itt lesznek újra fiatalok,
Újra épek a megcsonkultak,
És egész nap csak játszadoznak.

Az én kutyám is itt lakik,
És nagyon vár már valakit.
Hisz egy hiányzik csak Neki:
Nincs itt vele, ki szereti,
Hát hancúrozik egész nap,
Míg el nem jő a pillanat.

Most hirtelen abbahagyja:
-orra tágul, füle feláll,
Lába remeg, szűkül a szempár,
Rohanni kezd: megjött a gazda!-

S hogy megérkezett s meglátott:
Hozzád rohan a barátod,
Felkapod kitárt karodba,
Csókolgatod újra meg újra,
Belenézel hűséges szemébe,
S indultok. Majd elérve
A csodák útjának végére,
A szivárványhídon együtt mentek át
És ez lesz nektek az igazi Menyország.